Lakásfelújítás

Mivel még mindig semmi konkrétum, ráérek kevésbé fontos hülyeségeken gondolkodni. Például az egyelőre erősen utópisztikus lakásavatón. Ezzel ugye mindig az a baj, hogy hangos meg zavarja szomszédokat és a meghívotti kört ismerve van benne komoly pusztítási potenciál is. Szóval lehet, hogy ésszerűbb bontóbulit csinálni. Egyszer voltam egy ilyenen, még valamikor a múlt században. Egy kis kedvcsináló :)

Azt hiszem, világrekordot döntöttem. Még éppen hogy csak tervezgetek, még a tulajdoni lapon meg sem száradt a nevem, de már kiderült, hogy legalább két-három hónapot csúszik minden. Beszéltem ugyanis a közös képviselővel – róla majd később, de úgy néz ki, hogy mázlim van vele – szóval ő mondta, hogy a tetőfelújításhoz meg kell várni, hogy lesz-e pályázati pénz, addig nem kezdjük el önerőből. Én meg ugye a legfelső szinten lakom, ráadásul beázás is van, úgyhogy addig nem tudok a fürdőben meg a WC-ben semmit csinálni. Leghamarabb március végén derül ki. Hála Istennek nem sietek, bekalkuláltam, kb. félévig el fog húzódni az egész. Aztán majd meglátjuk.

Aki átélte már valaha a „Van flexed?” „Nincs.” „Mi van, buzi vagy?” típusú megaláztatást, az tudja mi következik. Férfiember szereti magáról azt hinni, hogy ért mindenhez, hogy mindent meg tud javítani – vagy legalábbis ezt akarja elhitetni magáról. Egyrészt férfitársaival, akikről azt gondolja, sőt tudja, hogy ők biztos tényleg értenek a barkácsoláshoz és ha kiderül, hogy ő még sosem szerelt fel villanykapcsolót, vagy nem tud összerakni egy foglalatot, akkor végzetesen kikerül a „menők” köréből. Legalább ennyire fontos ugyanezt a nőkkel is elhitetni, hiszen az általánosan elfogadott percepció szerint részben ez különböztetne meg minket tőlük. Ők meg elvárják ezt, sőt, van akinek külön imponál is. Úgyhogy megéri.

Mindezek után nagy önbizalommal tekintettem a rám váró munkák elé. És akkor hirtelen megjött a „szaki”. Őt csak azért hívtam eredetileg, hogy megerősítést kapjak a már megálmodott koncepcióhoz, esetleg segítsen a költségvetés meg az időzítés pontosításában. Ő azonban az első jól irányzott bazmeggel megrendítő csapást mért magabiztosságomra („Hú, bazmeg, itt semmi nincs szintben”). A beszélgetés innentől kezdve olyan volt, mint amikor a bokszoló arra játszik, hogy kibírja a 12 menetet és tisztességes, pontozásos vereséggel megússza az estét. Záporoztak az érthetetlen szavak, kifejezések, terméknevek (fajansz, Rimano, Esztrik-beton és társaik), illetve mennyiségek („plafon az ugye 34nm, javítás két zsák, alapozó 16 liter”).

Egy jellemző dialógus:

- Figyelj, kiöntöd betonnal és mehet a ragasztó. De nem kell ide semmi, csak a kiegyenlítő, rendesen összekevered, aztán magától vízszintbe megy az egész.

- Akkor nem kell a beton?

- Minek a beton? Ott a kiegyenlítő! De mondom, legegyszerűbb ha fel sem szeded a csempét, csak ragasztóval kiöntöd, oszt kész!

Miután minden egyes munkafázison végigmentünk, rájöttem, hogy semmit sem értek. Akkor most hova kell a mit venni? A 2 zsák csak a plafon? Kell beton? Ja, és a flex. Megint kiderült, hogy azzal mindent lehet. Flex-szel kivágom a falat, oszt jónapot. Már látom, hogy ha végre egyszer eljutok a Praktikerbe nyitvatartási időben, ez lesz az első, amit veszek. Addig nem fognak befogadni az „igazi férfiak” belső körébe!

Kezdjük az elején: alaprajz. Amint megkaptam a kulcsokat, bölcsész végzettségemet meghazudtoló precizitással lemértem minden falat és meg is rajzoltam, hogy is néz ki két dimenzióban a lakás. Aztán mikor az első összefirkált lapot kidobtam és elkészült a 

második, megjelenésében és tartalmában is továbbfejlesztett verzió, még mindig hiányzott1 méter a nappaliból. Mindent újra lemértem, ennyire nem lehetek béna, aztán rájöttem, hogy az erkélyt nem rajzoltam bele. Persze ekkorra már meguntam az egészet, úgyhogy így küldtem át Andrisnak a fecnit. Íme:

Ő persze kicsit jobban emlékezett mindenre és az általam szintén lehagyott lichthofot is berajzolta az AutoCAD-es változatba.
Így megszületett új, önálló életem első, az elkövetkezendő hónapokat meghatározó írásos emléke, amely végérvényessé tette, hogy nincs visszaút. Azzal, hogy lerajzoltam, véglegesen megsemmisítettem a "régi lakást", elvettem a lelkét, hogy aztán ugyanerre építve új életet leheljek bele, új értelmet adjak neki.

Mivel egyáltalán nem értek a fúrás-faragáshoz – pontosabban még sosem csináltam, de  nyilván értek hozzá, egyszerűen érzem - félelemmel vegyes várakozással tölt el, hogy szorosabb barátságba kerülhetek olyan, eddig kissé misztikusnak tűnő dolgokkal, mint a fázisceruza, a földelés, a fúga, stb.